Díszpolgárok
Látnivalók


             Az írásos bizonyítékok alapján, a terület már a XIII. század első felében – a tatárjárás korában - is lakott terület volt volt. A fellelt dokumentumok szerint a mai Kiskeresztúr és Nagykeresztúr helyén a középkorban Keresztúr község állott. Később valószínűleg, mint Lucfalvához tartozó egyik puszta. A lucini birtokokat 1382-ben Tari László nyerte adományul Erzsébet királynétól. 1454-ben, midőn Tari Lőrincz unokája, György, a Pásztohi családdal kölcsönösen örökösödési szerződésre lépett, még a Tariak birtokában találjuk. 1465-ben azonban Tari György Guthi Országh Mihály nádornak zálogosította el, majd 1472-ben Tari György halála után végleg az Országh és a Nánai Kompolthi család birtokába jutott. 1416-ban Luczin részeibe a Kazai Kakas családot is beiktatták. 1429-től 1481-ig a szécsényi uralomhoz tartozott. A török hódoltság idején a budai szandzsák 1559. évi összeírása szerint Keresztúr falu azonos a Lucfalva melletti Kiskeresztúrral. 1559-ben Sah Bin Turna tímár birtoka lett. a török uralom megszűnése után a környéken csak néhány zsellér család lakik. Keresztúr vonatkozásában az ezután következő 150 év a szakirodalomban is „fehér folt”. A környék nagyobb földbirtokosai: gróf Teleki László, gróf Ráday Gedeon, gróf Ráday Pál, báró Radvánszky és gróf Thoroczkay Pál voltak. A XVIII. században Zólyom, Túrócz, Lipót, Árva vármegyékből lutheránus vallású tótokat telepítettek a szomszéd Lucfalvára. Krakkó pusztán Aszódi báró Podmaniczky, Kisfaludon Irsay György, Kiskeresztúron a Radvánszkyak, Nagykeresztúron a Széchenyi-Szabó család a puszta tulajdonosa. Az 1873-as kolerajárvány jelentős számú áldozatot szedett, az eddig sem sűrűn lakott települések még inkább elnéptelenedtek.                        

Krakkón, Kisfaludon, Kiskeresztúrban, Nagykeresztúrban az uradalmi birtokot kiszolgáló  cselédség élt, a földesúr csak időszakosan tartózkodott itt az uradalmi kastélyban. Ezekből már csak a nagykeresztúri Széchenyi-Szabó Vilmos féle kastély romjai állnak.

Krakkó  puszta:

Krakkó  Sóshartyánhoz tartozott. 1413-ban a Derencsényi család birtokai között szerepel és később a báró Podmaniczkyaké lett. Podmaniczky (Aszódi és Podmanini báró) a XVII. század közepén Zólyom vármegyében tűnik fel. Őse Gábor, 1654-ben Korpona követe. Tőle a leszármazás szakadatlan. A leszármaztatottak 1782-ben bárói rangra emeltettek. A XIX. században mint Nógrád vármegye új birtokosaként találkozunk a Podmaniczkyakkal. Övék volt még Felsőpetény, Dengeleg, Koromsáp, Heréd, Kökényes, Sóshartyán, Kishartyán és Luczin egy része is. Az 1900-as évek elején Krakkót Podmaniczky bárótól a Patay család kapja ajándékba.

A kastély az alsópusztának nevezett részen állott – a mai vadászház fölött. A cselédek kommenciója negyedévente 200 liter rozs, 150 liter búza, évente: 50 liter árpa, 2 méter fa, 2 kocsi gally, 12 pengő és naponta 1 liter tej. Saját haszonra 1 hold földet művelhettek. A lucfalvi elágazásnál Pogányváron működő gőzmalomba jártak őrölni. Krakkó ma lakatlan. Krakkó-puszta egy része eredeti állat- és  növényvilága miatt természetvédelmi terület. Itt taláható a Tánctér, az ún. Majális lapos, ahol egykor majálisokat és betakarítási ünnepségeket rendeztek. Báró Podmaniszky Andor és Géza családi kriptája is itt áll, köré épült az ősi temető, ahol az 1700-as évekből származó fejfák ma is láthatóak.

Kisfalud:

Kisfaludon ekkor az uraság Irsay György, a birtok intézője: Fazekas Sándor. A terület szintén a sóshartyáni körjegyzőséghez tartozott. Irsay: Pest vármegye régi, törzsökös családja, mely már 1325-ben szerepel. Irsay Györgynek Sóshartyánon kívül Márkházán is volt birtoka, érdekesség, hogy Kisfalud pusztán ezüstszőrű nyúl tenyésztéssel is foglalkoztak a XX. század elején. A kb. 1000 hektáros földterületen legeltető állattartást folytattak, gabona- és takarmánynövényeket termesztettek.

A fejlődést gyorsította, hogy 1940-ben a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaság megnyitotta a Kőkút – Kisfalud lejtaknát. Itt volt először villany, külszíni villamos vasút, amelynek kijárata a Salgótarján felé vezető úton a kotyházi part alatt még ma is látható. A kisfaludi Surányi András állítatta 1908-ban azt a hálaadói keresztet, amely a krakkói elágazással szemben látható. dr. Peresi Klára anyai dédszülei után kutatva talált rá, aki renováltatta, majd felszenteltette 1990-ben. Egy homoksziklából lett kifaragva. Magassága 3,5 méter és kb. 1 méterre van beásva a földbe. A rajta lévő corpus 1 q súlyú öntött vasból van.

Kiskeresztúr:

1798-ban Lucfalván gróf Thoroczkay Pál a földbirtokos. Ő adományozta a parochiális (egyházi) földek egy részét Kiskeresztúrnak. A Radvánszky család a puszta tulajdonosa. A család őse Radvánszky György, aki a XIII. század elején élt Zólyom vármegyében. A XIX. század első felétől Nógrád vármegye több településén is vannak birtokai. a századforduló után a birtok intézője: Elfer Ferenc, őt követte Medve Sámuel 1942-ben. 16-18 család lakott itt. Jelenleg 4 háztartást jegyeznek itt.

Nagykeresztúr:

Nógrád vármegye törzsökös családja a Széchenyi-Szabó család. Őse Szabó  György, melynek gyermekei Márton, Gáspár, György és Katalin. 1667. október 8-án kaptak címeres nemes levelet. I. Lipót királytól. Tagjai közül György a nemességszerző a szécsényi várőrség hadnagya volt. Unokája Vilmos okleveles gazda pusztanagykeresztúri bitokos, akinek fiai: Andor huszárhadnagy és Vilmos okleveles gazda.

A nemesi címer leírása:

„Vörössel és kékkel hasított pajzsban, elül a hasítási vonalból kinyúló ezüst patriarcha keresztet tartó kék mezű kar; hátul ezüst félholdtól és hatágú aranycsillagtól kísért lebegő, levágott török fő. Sisakdísz: jobb előlábában görbe kardot, baljában zöld olajágat tartó arany-griff. Takarók: „kékarany-veresezüst.” A lucfalvi telekjegyzőkönyv alapján a Szabó család a birtokában Puszta Nagykeresztúr 1872-től van. Szabó Vilmos 1907-ben meghalt. Halála után a birtokot kiskorú gyermekei: Irma, Vilmos, Andor, Ilona örökölték. Fia Szabó Vilmos lakta ekkor a kastélyt és mintegy másfélszáz holdnyi területen gazdálkodott. 1942. január 11-én Balassagyarmaton, 1942. január 12-én Salgótarjánban kelt és jóváhagyott vételi szerződés alapján a tulajdonjogot 145.000 pengő vételárban a Nógrád Megyei Közjóléti Szövetkezet javára jegyezték. a nagycsaládosok szövetkezetszerű megsegítésére a harmincas évek végén több helyen ONCSA telepeket létesítettek. Ez a népjóléti tartalmú, hiteleken alapuló szövetkezetféle munkát és lakást adott a kiválasztottaknak. A nógrádi településekről -4 vagy attól többgyermekes családok – 10 paraszt és 10 bányász és iparos família települt ide.

1941-ig jószerivel csak néhány hagyományos cselédház , kisértékű gazdasági épület állt a kastélyon kívül. A kastély kezdetben a közösségi életet szolgálta. Itt szálltak meg átmenetileg az újonnan érkezett családok, amíg a házuk elkészült. Az ONCSA házakat Sisák Pál építőmester vezetésével helyi anyagokból építették. A temető dombjai alatt égették a téglát. A tízezer pengő értékű házat és a megvásárolt birtokot, valamint a szövetkezet által biztosított termelési eszközöket részletekben kellett visszafizetni „búzaértékben”. A gyerekek számától függően 10-10%-ot elengedtek. Gáll László a negyvenes évek elején az ONCSA-telep kijelölt vezetőjeként érkezett ide. Gáll László a közösségi élet szervezője volt. A háza előtti körtefán lévő sínt megkongatva jelezte, hogy megbeszélnivaló akad. A terjeszkedésre voltak tervek Kiskeresztúr felé, de közbeszólt a front. 1944 karácsonyán a Mezőmájról lőttek a németek. a német hadvezetés, valamint később az orosz a telepvezetőnél voltak beszállásolva. A búvóhelyeket a lucfalvi bányászok ásták a temető melletti dombba. Keresztúrt és környékét aknavetővel lőtték. Szerencsére helyi áldozat nem volt. A háború előtt a telepesek gyerekei Lucfalvára, később Márkházára jártak iskolába. A front után a kastélyban megnyílt az iskola. A krakkói, nyárjasi, kisfaludi, kiskeresztúri, kökényesi tanulókkal együtt a létszám mintegy 140-150 fő. Az oktatás alsó- és felső tagozatos összevonással folyt. Az első tanítók Bőze házaspár és fiuk, majd kuklis Magdolna 1949-ig. a tanítói lakás is a kastélyban volt. Az 1949-es tanévet már Szekeres János és felesége indította. 1954-től a Szentkereszty házaspár égészen a körzetesítésig, 1976-ig dolgozott itt. Körzetileg Nagykeresztúr még ma is Lucfalvához tartozik, habár a gyerekek nagy része a közeli megyeszékhely iskoláiba jár be.

A háború  utáni társadalmi, gazdasági változások következtében a nemesi birtokokat a gazdasági cselédek kapták meg. Átlag 7-810 holdat, a család népességétől függően. A algótarjáni járásban elsőként alakult termelőszövetkezet Nagykeresztúron 199. február 19-én. A Petőfi Termelőszövetkezet elnökévé Gáll Lászlót választották mely 14 taggal 180 holdon gazdálkodott. A Kis-Zagyvavölgye öt községének termelőszövetkezetei 1970-ben egyesültek. A központ Lucfalván a régi posta épületében volt. A nagykeresztúri kastélyban 1977-1988. Azóta a kastély lakatlanul pusztul tovább. Szomszédságában található a mai templom.

Az 50-es években itt is megindult az elvándorlás a mezőgazdaságból az iparba. Salgótarján  – mint ipari központ – közelsége és a jobb megélhetés reménye vonzotta a keresztúriakat is. A 60-70-es években gomba mód szaporodtak a házak, kiépült a Béke út és a Salgótarjáni út egyik oldala. Ekkor épült az orvosi rendelő és már működött a tejház. 1971-ben megépült a 21-es főúttal összekötő kövesút. A település zártsága enyhült. A Hazafias Népfront akkori elnöke elmondása szerint a falu összefogásával – nagyrészt társadalmi munkával és adakozásból – megépült a ravatalozó, a tejház toldalékaként az ifjúsági klub és a mai bolt. A kormány szociálpolitikai intézkedései, valamint az olcsó telekárak hatására Nagykeresztúr gyors ütemben tovább épült. Az 1989-es rendszerváltás idején már kilencven lakóház és hat középület állt.

Nagykeresztúr 1945 előtt a lucfalvi körjegyzőséghez tartozott, 1945 után Nagybárkányban volt a közös tanács. A rendszerváltás sem hozta meg Nagykeresztúr  önállóságát – Lucfalvához tartozik. 1991-ben gázcseretelep, 1995-ben vízvezeték, 1997-ben telefonhálózat került átadásra.

A település  ökomenikus temploma közadakozásból, társadalmi munkával készült el, melyet 1996. május 1-én szenteltek fel. A templom melletti fa harangtoronyba Kisfaludról került lélekharang, amelynek felirata „Anno 1322 Losoncz”. Sohasem szolgált egyházi célokat, úgynevezett cselédharang volt: a cselédeket hívta össze, he a gazdatiszt sürgősen közölni akart valamit.

Napjainkra befejeződött a település teljes infrastruktúrájának kiépítése. 2010-ben átadásra került a teniszpálya, amit azóta is sokan használnak.